Melegíts be váltott kézzel!

A váltott kezet nem elég, ha csak tizenhatod hangok formájában gyakoroljuk. Figyeljük a két kéz között megteremtett egyenlő magasságot és erőviszonyt, hogy ezáltal azok a hangok zökkenőmentesen szólaljanak meg. Szükséges, hogy különböző felosztásokban is képesek legyünk gördülékenyen megszólaltatni azokat a hangokat, és hogy végig tartani tudjunk egy fajta lendületet.

Három különböző gyakorlatot írtam, mégis van bennük hasonlóság, mégpedig a felépítésük. Ha megfigyeled a kottát, ez egy keretes szerkezet! Így néz ki:

  • minden taktusban négyre negyed hangot játszunk
  • első taktusban tizenhatod, másodikban tizenhatod triolák, harmadik taktusban harmincketted hangok foglalnak helyet

„A” gyakorlat:

Első körben a jobb kéz vezet, a következő körben már a bal kéz.

„B” gyakorlat:

Ebben a gyakorlatban a keretünk meg van duplázva. Tehát amelyik felosztásban eljátszottuk jobb kéz vezetésével, akkor megismételjük ugyanazt a bal kéz vezetésével is.

„C” gyakorlat:

Ez igazából az „A” gyakorlat kétszerese, azzal a különbséggel, hogy folyamatosan váltott kezet használunk, így minden egyes felosztás váltásnál változik a vezető kéz is.

Ezek a gyakorlatok egyszerre több képességedet is fejlesztik:

  • erősítik a gyengébbik kezedet
  • koordinációs gyakorlatok
  • fejlesztik a belső órádat
  • előkészítést nyújtanak további kézrendekhez

A kottáért kattints ide!

%d blogger ezt szereti: