Előke

Az előke egy előhangból és egy főhangból áll:

  • Az előhangnak nem szabad túlságosan hangosnak lennie. Ez egy lágy hang, tehát az ütővel csak megérintem a dobbőrt.
  • A főhang, mint ahogy a neve is árulkodik róla, egy hangosabb, konkrétabb hang az előkéhez viszonyítva.

A leggyorsabb módja az előke elsajátításának az, ha a főhangot azzal a kezeddel játszod, amely a te esetben a vezető és az előkét az úgynevezett „másodlagos” kezeddel. (ha már szabad ilyet mondani) Az én esetemben a jobb kéz játssza a főhangot, az előkét a bal.

A jobb kezemet magasan tartom, a bal kezemet pedig alacsonyan. A bal kezemet hagyom leesni a dobra. Ezt a mozdulatot úgy hívják, hogy tap. Azaz érintés.

A jobb kezed csak is a bal kezed után érkezik meg. A jobb kéznél egy visszapattanó ütés lesz, mert újra vissza kell érkeznie magasra, hogy továbbra is főhangot tudjon játszani. Ez a jobb kezes előke.

Az előbb említetteket fordítsuk át a másik oldalra. Bal kezeden a főhang, a visszapattanó ütés, a jobb kezeden az előke, a tap, azaz érintés. Ez a bal kezes előke.

Az előke és a főhang közti űr lehet széles és szűk, arra viszont figyelj, hogy a két kezednek nem szabad egyszerre megérkeznie a dobbőrre. Ha nem hallasz egy nagyon rövid szünetet a két ütés között, akkor az már nem előke.

Miután megtanultuk a jobb és a bal kezes előkét, használjuk őket, mint váltott kezes előke. A következőkre figyelj oda:

  • Amikor a bal kezeddel előkét játszol, amint érinted a dobot, már húzod is fel a kezedet. Ezt úgy hívják, hogy up stroke, azaz felütés.
  • Mire felér a bal kezed, addigra a jobb kezed már le is játszotta a főhangot. Jobb kézzel egy kontrollált ütésed lesz, ami annyit jelent, hogy lemarad a kezed, mivel a következő ütése egy előke lesz, amit alacsonyról kell indítanod.
  • Az előbb jellemzett mozdulatsor fordítva is érvényes: jobb kéz – előke – up stroke, bal kéz – főhang – kontrollált ütés.

Ha nehezen megy az elsajátítása a váltott kezes előkének, akkor íme egy gyakorlat hozzá, ami bemelegítő gyakorlatként is szolgálhat. Nyújtott ritmus használunk, így megnyújtottuk az űrt a két ütés között, hogy a mozdulatsorokat minőségben kivitelezni tudjuk. Mindkét kéznél azonos a mozdulat sor: egy kontrolált ütés és egy felütés. Ügyelj arra, hogy amikor egy másik kézzel felütést hajtasz végre, az legyen fent mire a másik kezeddel a kontrolált ütést hajtod végre.

Kottáért kattints ide!

%d blogger ezt szereti: